edzői pálya



Papp László már aktív ökölvívó korában is foglalkozott fiatalokkal, illetve amatőrökkel. Pályafutása befejezése után a Ferencvárosi Torna Clubban tevékenykedett, majd a Budapesti Honvéd edzésein segített mindaddig, amíg nem kezdték el támadni, hogy nincs edzői papírja. Ekkor rövid időre abbahagyta az edzői munkát. Később, 1970-ben mesteredzői oklevelet kapott. 1968-ban, a Mexikói Olimpián a magyar ökölvívók nagyon rosszul szerepeltek, ennek hatására és a közvélemény nyomására a Papp - Adler párost nevezték ki az ökölvívó válogatott szakmai vezetőinek, Papp Lászlót szövetségi kapitánynak, Adler Zsigmondot szaktanácsadónak. Papp László egy év megszakítással (1978) 1992 végéig állt a Magyar Ökölvívó Válogatott élén.
Kapitánysága alatt a magyar ökölvívók az alábbi eredményeket érték el:

1969 Bukarest, Európa-bajnokság

Arany:
Gedó György (kislégsúly)
Orbán László (pehelysúly)

1970 Miskolc, Junior Európa-bajnokság

Arany:
Glück Péter (papírsúly)
Kisnémeth Zoltán (légsúly)
Juhász László (könnyűsúly)
Nemecz Károly (kisváltósúly)
Réder József (nehézsúly)
Ezüst:
Csjef Sándor (váltósúly)
Siklósi Imre (félnehézsúly)
Bronz:
Botos András (harmatsúly)
Simon Tibor (pehelysúly)

1971 Madrid, Európa-bajnokság

Arany:
Gedó György (kislégsúly)
Badari Tibor (harmatsúly)
Kajdi János (váltósúly)
Ezüst:
Botos András (pehelysúly)
Bronz:
Orbán László (könnyűsúly)

1972 München, Olimpia

Arany:
Gedó György (kislégsúly)
Ezüst:
Orbán László (könnyűsúly)
Kajdi János (váltósúly)
Bronz:
Botos András (pehelysúly)

1973 Belgrád, Európa-bajnokság

Arany:
Csjef Sándor (váltósúly)
Bronz:
Juhász László (kisváltósúly)

1975 Katowice, Európa-bajnokság

Arany:
Badari Tibor (pehelysúly)
Ezüst:
Nagy József (kisváltósúly)
Bronz:
Gedó György (kislégsúly)
Orbán Sándor (légsúly)
Botos András (könnyűsúly)
Rapcsák Mihály (nagyváltósúly)

1979 Köln, Európa-bajnokság

Ezüst:
Somodi Ferenc (szupenehézsúly)
Bronz:
Rózsa András (kislégsúly)
Pém László (középsúly)

1980 Moszkva, Olimpia

Bronz:
Váradi János (légsúly)
Lévai István (nehézsúly)

1981 Tampere, Európa-bajnokság

Bronz:
Gönczi Róbert (pehelysúly)
Takács Gábor (könnyűsúly)
Molnár Tibor (váltósúly)
Némedi Imre (nagyváltósúly)

1983 Várna, Európa-bajnokság

Ezüst:
Váradi János (légsúly)
Alvics Gyula (nehézsúly)
Bronz:
Gönczi János (pehelysúly)

1985 Budapest, Európa-bajnokság

Arany:
Somodi Ferenc (szupernehézsúly)
Ezüst:
Bacskai Imre (kisváltósúly)
Ifj. Füzesy Zoltán (középsúly)
Alvics Gyula (nehézsúly)
Bronz:
Isaszegi Róbert (kislégsúly)
Botos Tibor (harmatsúly)
Hranek Sándor (nagyváltósúly)

1986 Reno, Világbajnokság

Bronz:
Váradi János (légsúly)
Molnár Tibor (váltósúly)

1987 Torinó, Európa-bajnokság

Ezüst:
Váradi János (légsúly)
Szőke László (pehelysúly)

1988 Szöul, Olimpia

Bronz:
Isaszegi Róbert (kislégsúly)

1989 Athén, Európa-bajnokság

Ezüst:
Isaszegi Róbert (kislégsúly)
Váradi János (légsúly)
Erős Lajos (félnehézsúly)
Bronz:
Szabó Lóránt (váltósúly)

1989 Moszkva, Világbajnokság

Bronz:
Ifj. Füzesy Zoltán (középsúly)
Hranek Sándor (félnehézsúly)

1991 Göteborg, Európa-bajnokság

Arany:
Kovács István (légsúly)
Bronz:
Lakatos Pál (kislégsúly)
Mizsei György (váltósúly)
Hart Péter (nehézsúly)

1991 Sydney, Világbajnokság

Arany:
Kovács István (légsúly)

1992 Barcelona, Olimpia

Bronz:
Kovács István (légsúly)
Mizsei György (nagyváltósúly)
Béres Zoltán (félnehézsúly)